Geopolitikáról érthetően

2017. március 16-án Papp László Csaba, Magyarország Kijevi Nagykövetségének első beosztott rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere, rendhagyó előadást tartott az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében. Az előadás témája: Merre tart a világunk 2017-ben? A globalizáció által előidézett változások következményei mellett az Európai Uniót érintő migránsáradatról, lokális konfliktusokról és a biztonságpolitika új tendenciájáról is szó esett. A többsebességek Európa modellt is felvázolta a résztvevők számára, mely elősegítené az Unión belül politikai és intézményi szinten az együttműködést. Magyarország törekszik megtalálni Európában a méltó helyét, a NATO tagságát is komolyan veszi. Az első beosztott nagykövet a magyar-ukrán kapcsolatokra is, hiszen Magyarország célja, hogy Ukrajna erős stabil állammá váljon, ezért is segíti az infrastruktúra kiépítését és Kárpátalján pedig a gazdaság fellendülését támogatja. Ungvár a lehetőségek városa. A fiatalság a legtöbb tudásra, tapasztaltra az egyetemi évek alatt tesz szert. Értékes és hasznos időszak ez, melyet a jövőben jól tudnak kamatoztatni. Minden esélye meg van a kárpátaljai magyar fiataloknak arra, hogy váltsák valóra az álmaikat és sikeresek legyenek szakmájukban.

Dolinai Zsuzsanna