1956-os emléktáblát avattak az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karán

Október 17-én a záhonyi székhelyű KIÚT Térségfejlesztési Egyesület és az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kara szervezésében emléktábla-avatásra és konferenciára került sor az ’56-os forradalom és szabadságharc kezdetének 60. évfordulója alkalmából.
Az egyetemi újépület 5. szinti folyosóján hétfő reggel szép számban gyűltek össze diákok, tanárok, vendégek. A megjelent vendégeket – Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja, dr. Brenzovics László parlamenti képviselő, Dr. Volodimir Szmolanka professzor, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora, Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese, dr. Spenik Sándor dékán, Rákóczi András, a KIÚT Térségfejlesztési Egyesület elnöke – dr. Zubánics László tudományügyi dékánhelyettes köszöntötte. Mint bevezető beszédében kifejtette: a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok érvényesítése olyan elemi és természetes szükséglet, mint az egészség. A szabadság nagy gondolat, nagy eszme, hasonló a boldogsághoz. Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja – a Szabadság Napja. Bibó István sorait idézve a „…szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” 1956 egyetemes jelentőségű esemény volt, az első és egyetlen olyan szabadságharc a kommunizmus ellen, amelynek kizárólag politikai célkitűzései voltak. Az 1956-os forradalom emlékév a múlt hősies fiataljairól, a „ma” nemzedékének szólnak. A szabadságharc hőseinek emlékezete csak akkor maradhat fent, ha történetüket továbbadjuk. Ezt a célt szolgálja a mai emléktábla-avatás és konferencia is.

Elsőként Buhajla József főkonzul idézte fel 1956 vészterhes eseményeit, azokat a napokat, amelyek révén a magyar nemzet beírta magát a világtörténelembe.

Dr. Brenzovics László parlamenti képviselő saját diákéveit felidézve elmondta: mindenképpen szimbolikus a helyszín, hiszen az egyetem amellett, hogy a mindenkori forradalmak mozgatóerejének, a diákságnak az otthona, de az egykori ideológiáknak is műhelye volt, s ha valami 30 évvel ezelőtt még csak gondolatban is foglalkozott volna az 1956-os forradalom méltatásával, valószínűleg már a folyosó végéig sem jut el. Változnak az idők, s változnak az emberek és az ideológiák is, s fontos, ha a diákok, amikor elhaladnak az emléktábla előtt, mindig az eszükbe jut, hogy a szabadság az olyan dolog, amit soha nem szabad elvenni az embertől, mert az úgy kell neki, mint a levegő.

Az Ungvári Nemzeti Egyetem vezetése nevében Dr. Volodimir Szmolanka rektor köszöntötte a magyarságot nemzeti ünnepe alkalmából. Mint elmondta, nagy megtiszteltetés az egyetem számára, hogy megalapítása 71. évfordulója tiszteletére szervezett programokat ilyen jeles események színesítik. Mindig a forradalmár diákok példája lebegjen a szemük előtt, de nem szabad azt sem elfeledniük, hogy az ő harcuk napjainkban a tanulás kell, hogy legyen.

Rákóczi András, a KIÚT Térségfejlesztési Egyesület elnöke beszédében elmondta: az 1956-os események hatvanadik évfordulójának alkalmából a magyar kormány emlékbizottságot alakított, amely meghirdette Büszkeség-pontok kialakítása elnevezésű pályázatát. A KIÚT Térségfejlesztési Egyesület, amely az elnök elmondása szerint részt vesz a határ menti kapcsolatok fejlesztésében, sikeresen a pályázott, hogy az elnyert támogatásból az Ungvári Nemzeti Egyetemen emléktáblát állítson és konferenciát szervezzen. Rákóczi András rámutatott, az emléktábla az emlékezés mellett a nemzeti identitást hivatott erősíteni. Hangsúlyozta, hogy bár a táblát a múlt előtt tisztelegve állítják, azt szeretnék, hogy a ma és az elkövetkezendő generációk is méltón emlékezzenek 1956 szellemére.

Ezután egy rövid zenés-irodalmi műsor következett a történelem szak diákjai (felkészítő Kulcsár Tímea) és a Kikelet együttes előadásában, amely során a hallgatók a szó és a zene szárnyain szállva felidézték a pesti utcák hangulatát a szabadságharc kitörésétől egészen odáig, hogy „piros a vér a pesti utcán”, s dübörögnek a tankok.

Ezután Mihajlo Kolodko szobrászművész, az emléktábla alkotója mondta el, mit is jelképez maga a tábla: „Az emlékjel egy négyszögletes gránittábla, amelybe aranyozott betűkkel vésték a szöveget. A gránittömbben egy lyuk tátong, ami hiányérzetet kelt, így arra ösztönöz, hogy közelebbről megvizsgáljuk, hogy mégis mi az, ami a csiszolt gránitlap harmóniáját megtöri. Közelebbről nézve már láthatjuk a felszedett kockaköveket, a kiégett tankot és a szétszedett barikádokat, ami azt sugallja, egy hatalmas ütközetre került sor”. A szobrászművész elmondása szerint a tankon olvasható „Oroszok, haza!” felirat ad értelmet a „lyukban” látható képnek, és teszi azt az elnyomás ellen felkelő szabadságeszméjének szimbólumává.

Az emléktáblát Buhajla József főkonzul, Volodimir Szmolanka rektor és Rákóczi András leplezték le, majd a jelenlévők elhelyezték a tisztelet koszorúit.

A megemlékezés a továbbiakban a Bercsényi Miklós Könyvtárban folytatódott, ahol dr. Spenik Sándor dékán köszöntötte a diákokat, illetve az előadókat: Dr. Gerő Andrást (Magyar Tudományos Akadémia), Szakolczai Attilát (Budapesti Fővárosi Levéltár), dr. Váradi Natáliát (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola), dr. Dupka Györgyöt (Kárpátaljai Magyar Művelődési  Intézet igazgatója), Simon Ritát és Megyesi Csabát (Ungvári Nemzeti Egyetem).

Bevezető előadásában dr. Zubánics László 1956-nak a világtörténelemre való hatását elemezte. Mint kifejtette: ha a romantikus történetszemlélet mentén haladunk, akkor azt kell mondanunk, hogy nem történt más, mint egy hatalmas, vörös lobogós Góliát árnyékában fel mert állni a piros-fehér-zöld, kivágott címeres zászlajával egy kis Dávid. Nem történt más, mint egy térdre kényszerített, többszörösen kifosztott nép fel mert állni, szembe mert nézni, fegyvert mert ragadni egy olyan hatalom ellen, amely hazug álmokra építette a saját ideológiáját. Nem történt más azokban a hűvös napokban, mint egyszerre sok ember merte kimondani az igazságot. Nem történt más, csak az, hogy sok embernek volt bátorsága kimondani a „NEM”-et az addig átélt nyomornak, a mindennapok addig megélt félelmeinek, az addig mondott hazugságainak, a családok rettegésének, a bizonytalanságnak. Ha viszont a realitás talaján maradunk, akkor azt mondhatjuk, hogy Magyarország vezetőinek egy része, akik csalódtak a szovjet eszmékben, különutas politikát szerettek volna megvalósítani, azonban az események menete meghaladta várakozásaikat.

Dr. Kiss Éva professzor, tanszékvezető elnöksége mellett az előadók a történelmi összefüggéseket vizsgálták. Egészen a 20. század végéig az a helytelen álláspont uralkodott a történelemtudományban, hogy az ’56-os események egy ellenforradalom volt, amely a magyar társadalmat egy hibás irányba próbálta meg terelni. Egy rendszerváltozásnak kellett bekövetkezni, fel kellett nőnie egy olyan generációnak, amely mentes volt a társadalmi előítéletektől és a társadalmi sztereotípiáktól. S természetesen kellett ehhez Nagy Imre egykori miniszterelnök újratemetése, amely egy új társadalmi vitát generált 1956 kapcsán, s kimondatta a korábbi rendszer képviselőivel, s magukkal a történészekkel is, hogy Magyarországon forradalom és szabadságharc zajlott. Mára már megnyíltak a levéltárak, meg- és el lehet ítélni a forradalom barrikádjainak két oldalán harcolók tevékenységét, s tiszta képet kaphatunk azokról az októberi napokról.

Dr. Váradi Natália és dr. Dupka György az 1956-os események kárpátaljai kapcsolódási pontjairól tartottak előadást.

Kárpátalja kapcsán – egészen a közelmúltban megjelent kutatási eredményekig – az az általános vélekedés létezett, hogy a vasfüggöny ezen az oldalán élők teljes mértékben el voltak szigetelve az anyaországi eseményektől, s nem jutott el hozzájuk az információ. Ez nem teljesen így van, azonban az Ungvár és Budapest közötti fizikai távolság a virtuális térben 1956-ban sokkal nagyobbnak tűnik, mint az valójában. Bár a kommunikáció abban az időben eléggé fejletlen volt, hiszen csupán a rádió állt rendelkezésre, a suttogó propaganda is jelentős hatással volt az információk terjedésére. Amikor pedig felvonultak a tankhadosztályok, mindenki számára világossá vált, hogy valami fontos, ugyanakkor szörnyű eseményre fog sor kerülni. Ha történelmi távlatból vizsgáljuk az eseményeket, akkor azt mondhatjuk, hogy alig egy évtized telt el a térség Szovjetunióhoz való csatolásától, s a társadalmi reakció a magyarországi eseményekre alig volt mérhető. Az emberek még mindig rettegtek, s csupán elszórtan került sor valamilyen ellenálló mozgalomra.

Az, hogy Kárpátalján kisebb ellenálló gócok léteztek, csupán az elmúlt évtizekben vált köztudottá, addig a hallgatás fala vette körül a még élő ’56-osokat is. Azóta számos monográfia, visszaemlékezés látott napvilágot az ungvári, gálocsi, mezőkaszonyi, nagyszőlősi fiatalok hősies cselekedeteiről. Természetesen a Magyarországon harcoló katonák között is voltak olyanok, akik megtagadták a fegyverhasználatot. A rendszer velük is példát statuált, valamennyien börtönbe kerültek, pedig a bűnük annyi volt, hogy falragaszokon, szórólapokon tiltakoztak a szabadságharc eltiprása ellen.

A konferencián elhangzottakat Dr. Kiss Éva professzor összegezte. Mint elmondta: a történelem nem igazán kézzel fogható kategória. Éppen ezért fontos, hogy fiatalok, köztük az egyetemi diákok láthassák azokat a helyszíneket, ahol a forradalmi események zajlottak, hallhassák a még élő résztvevők visszaemlékezéseit. Mondják, a nemzetek történelmét a győztesek írják, a világtörténelmet, az eseményeket formáló, formálni akaró mindenkori nagyhatalmak szerkesztik. Azt is mondják, csak a jövő biztos, a múlt az bizony néha változhat. Nekünk magyaroknak megadatott ezt a „múltat” megváltoztatni. A bukás tényét nem tudjuk eltörölni, de sikerült felragyogtatni azt az egykori célt, amiért oly sokan fizettek az életükkel, börtönökben töltött évekkel, keserves mellőzésekkel, nélkülözéssel. A korábban megírt történelmet az elbukottak, a vesztesek csak ritkán tudják a világgal újra átértékeltetni, újra íratni. Mi magyarok azon kevesek közé tartozunk, akiknek ez sikerült, megadatott történelmünk során.

Fotók: Bence Vivien

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*