Hungarológia központ

Hungarológiai Központ

(az UNE Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete tudományos kutatóműhelye)

Igazgató: Dr. Lizanec Péter professzor

Munkatársak: Seres Kristóf, Jackovics Marianna, Béres Erzsébet

88000 Ungvár, Zamkova (Várhegy) u. 12.

 

Az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar filológiai tanszéke 1963-től önálló szerkezeti alegysége a felsőoktatási tanintézetnek. 1988-ben a tanszék bázisán megalakult a Hungarológiai Központ, amely 1990-től Acta Hungarica címmel tudományos folyóiratot jelentet meg, amelynek eddig több mint kéttucat száma jelent meg. A Hungarológiai Központ kezdeményezésére 1993-ban megalakult a Kárpátaljai Magyar Tudományos Társaság (szakmai kiadványa a Kárpátaljai Magyar Tudományos Társaság Közleményei), amely tagjai között 82 magyar nyelven (is) oktató és tudományos tevékenységet folytató közéleti személyiséget (36 nagydoktort és 46 kandidátust) tart nyilván. A felnövekvő ifjú nemzedék „helyzetbe hozása” céljából 1998-ban pedig a KMTT védnöksége alatt megalakult a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége, amely az elmúlt időszakban az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar diákjainak hallgatói és szakmai érdekvédelmi szervezetévé nőtte ki magát.

A Hungarológiai Központ – mint a filológiai tanszék strukturális alegysége – tevékenységéhez jelentős eredmények kapcsolódnak: kárpátaljai népmesegyűjtemény, balladagyűjtemény, kárpátaljai irodalmi antológia, ukrán-magyar, magyar-ukrán szótár, nyelvjárási atlasz. Elkészült és kiadás alatt van a kárpátaljai magyar nyelvjárások háromkötetes szótára. A Központ nyelvészei részt vettek az Összkárpáti dialektológiai atlasz összeállítási munkálataiban, illetve jelenleg készülőben van az ukrán–magyar, magyar-ukrán állandósult szókapcsolatok c. kiadvány stb.

A filológiai tanszék oktatói aktívan kiveszik részüket a Hungarológiai Központ nyelvészeti, irodalomtudományi és néprajzi kutatási programjaiban. Az államilag finanszírozott témák között szerepelt a kárpátaljai, többségében magyarlakta települések történelmi nevének visszaállítása. A központ kutatásai, illetve megfogalmazott ajánlásai alapján az ukrán parlament 65 magyarlakta település történelmi nevét állította vissza.

A Hungarológiai Központban a tudományos tevékenység mellett doktori képzés is folyt: ketten (Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola későbbi rektora és Bíró Andor, a Hadtörténeti Múzeum és Intézet főmunkatársa) írtak kandidátusi, ketten pedig PhD-dolgozatot írtak itt

A tanszék és a Központ szoros tudományos kapcsolatokat tart fenn a moszkvai Szlavisztikai és Balkanisztikai Intézettel, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetével, a budapesti, a debreceni, a szegedi, a pécsi tudományegyetemekkel, a Nyíregyházi Főiskolával; a párizsi, a római, a hamburgi hungarológiai központtal; Moldova, Lengyelország, Szlovákia, Csehország Szerbia, Horvátország, Macedónia és Montenegró akadémiai és felsőoktatási intézményeivel.

A hungarológia, mind a magyarsággal és környezetével foglalkozó tudományok összessége az 1920-as években gyökeresedett meg a közhasználatban. Ebbe a magyar irodalomtörténetet, a magyar nyelv- tudományt, a néprajzot, a magyar történettudomány valamennyi ágát (művelődés-, jog-, népességtörténet stb.), a földrajzot, a régészetet, a művészet- és zenetörténetet, a szociológiát, az embertant, a magyarországi növény- és állatvilág tanulmányozását végző tudományokat együttesen értették. Németh László 1934-ben nem csupán a szaktudományok eredményeinek összegét, nemcsak összeműködésüket, hanem a magyar kultúra jellegét kutató ön- és helyzetismereti diszciplínát nevezte hungarológiának vagy magyarságtudománynak.

A 2006-os jyväskyläi hungarológiai kongresszus óta a hungarológia mibenlétéről és feladatairól továbbra is folyik a szakmai együttgondolkodás és vita. A hungarológia fogalmának és feladatainak meghatározásában a különböző oktató- és kutatóhelyeket képviselő szakemberek véleménye az alábbi pontokban megegyezik, ezért a Hungarológiai Központ további tevékenységének meghatározásakor ezekből kell kiindulni:

– a hungarológia interdiszciplináris külföldön művelt magyarságtudomány, amelynek célcsoportját elsősorban a nem magyar anyanyelvű külföldiek alkotják (éppen ezért a szláv nyelvű közösségben a magyar nyelv, kultúra és történelem megfelelő programok révén történő megismertetése és népszerűsítése elengedhetetlen feladat, amelynek aktivizálása révén jelentős eredményeket lehet elérni a közösségi kommunikációban);

– a kultúrák találkozásának, dialógusának és kölcsönhatásának vizsgálata, ezáltal egyfajta állandó változás jellemzi (a kultúrák közötti kommunikáció hatásainak vizsgálata pontos válaszokat adhat a nagyobb horderejű döntések meghozatala előtt, ezért a kutatások apparátusába be kell vonni a szociológiát, a kulturális antropológiát és a statisztikát is);

– a magyar népi kultúra értékeinek gyűjtése és tudományos feldolgozása (az elmúlt időszakban a magyar filológiai tanszék és a Hungarológiai Központ munkatársai irányításával a néprajzi és nyelvészeti terepgyakorlatok és gyűjtések keretében hatalmas anyag gyűlt össze, szükségessé vált ezek tudományos feldolgozása, illetve kiadásra való előkészítése);

– nem szűkíthető le a magyar, mint idegen nyelv oktatására (ugyanakkor, mivel a térségben jelentős igény mutatkozik a magyar nyelv, mint idegen nyelv oktatására, érdemes lenne állandó /akár fizetett/ kurzusokat folytatni az érdeklődők számára);

– elsősorban a bölcsészettudományokat foglalja magában, de bármely más tudományág (földrajz, kémia stb.) is beletartozhat a hungarológiába, amennyiben az adott témát magyar vonatkozásain keresztül közelíti meg;

– a jövő hungarológiája az ún. Hungarian Studies programok felé mutat, amelyek bármilyen tanulmányokba integrálhatóak és kreditálhatóak (valamennyi, magyar szakon tanuló diák számára a mai magyar nyelv, a magyar művelődéstörténet oktatható tárggyá válhat) multidiszciplináris hungarológiai kutatások nemzetközi információcseréjét segítette és segíti elő.

Egyik fontos feladat lehet a Kárpátaljai Magyar Tudományos Társaság bevonásával az Acta Hungarica című tudományos kiadványban publikációs teret biztosítani az ukrán, orosz (vagy ezekről a nyelvekről fordított) tanulmányoknak, amelyek a magyarsággal foglalkoznak. Ennek alapvető célja jelenünkben, hogy hungarológia régóta hiányolt területeit is felölelve független, tudományos fórumot biztosítson a bölcsészettudományok és társadalomtudományok (irodalomtörténet, filológia, néprajz, folklór, zenetudomány, művészettörténet, filozófia, történelem, szociológia) területén, a magyar múlt és jelen bármely vonatkozásában írott magas színvonalú tanulmányoknak.

A 2000-es évekig a hungarológiát úgy fogták fel, mint amely az egész magyarság – tehát nemcsak a magyarországi magyarság – megismerését szolgálja. Ennek következő lépéseként a szakma egyik legfontosabb feladata, hogy érvényesítse az egységes kultúrnemzet fogalmát  nemcsak a nyelv és irodalom vagy a történelem, hanem a külföldi magyarság jelenlegi helyzetének, eredményeinek és problémáinak feltárása szempontjából is. A valóságos magyarságkép megismertetése mellett az európai integráció egyik alapvető feltételeként egyre inkább kiemelt helyet kell, hogy kapjon a Hungarológiai Központ tevékenységében is a kisebbségi (esetünkben az ukrajnai magyar kisebbség) kérdéssel való részletes foglalkozás, a kisebbségi kultúrák újraértelmezésének ténye, a sokoldalú kapcsolatok általános és speciális értelmének keresése. A szakszerűség és a szakmaiság jó ellenszere lehet a térségben is jelenlévő nacionalizmusnak, amely főleg előítéletekből és hamis, gyakran valótlan nemzeti sztereotípiákból táplálkozik. Ez azért is fontos lehet, mert Ukrajna meghirdetett európai integrációjának feltétele a nemzetek és országok kölcsönös együttműködése, elismerése, ami az egyes népek (esetünkben a magyar nemzet egésze, illetve a kárpátaljai magyar közösség) helyzetének minél hitelesebb megismerését is jelenti.

Az ukrajnai állami finanszírozású kutatóintézetekben hagyományaink továbbvitele érdekében biztosítani kell a magyar vonatkozású témák, számunkra fontos térségek stb. kutatásának lehetőségét. Ehhez természetesen szükséges a Hungarológiai Központ funkcióinak és programjainak újbóli átgondolása, felújítása, illetve kibővítése olyan témakörökkel, amelyek fontos szerepet játszhatnak a térség szellemi arculatának formálásában. Fontos feladat kell, hogy legyen a Magyarországgal szomszédos országok (esetünkben Ukrajna) többségi nemzeteinek értelmiségével való  kétoldali kapcsolatok megerősítése és új kapcsolatok generálása. A globalizációs kihívásoknak megfelelően fontos lehet megvizsgálni azokat a változásokat is, amelyek a kárpátaljai magyarság nemzeti önazonosságával, illetve azonosságtudatával kapcsolatosak, hogyan kapcsolódik az a helyi kultúrához és képezi azt a „keverék-kultúrát”, amely ebben a térségben a kulturális örökséget jelenti. Ukrajna EU-integrációs törekvései során fontos szerepet játszhatnak a nemzeti kisebbségek – esetünkben a kárpátaljai magyarok – , amelyek sajátos helyük és szerepük részén (ennek előnyei érvényesíthetőek a hungarológia oktatásában  és népszerűsítésében) konkrét identitáserősítő szereppel és funkcióval rendelkezhetnek.

A hungarológia kiterjesztése, a Kárpát-medencében, illetve a világ egyéb tájaink élő magyar kisebbségek iránti fokozott érdeklődés, továbbá a szomszédos országok közötti kölcsönös, szorosabb kapcsolatteremtés igénye az eddigieknél is jobban lehetővé teszi az „összmagyarság” hiteles megismerését.

Ennek a folyamatnak szerves részét képezi a helyi kultúrák kiemelése. A hungarológiának ez a szintetizálónak tekinthető és nevezhető megközelítési módja és értelmezése funkcionális és célszerű, mivel a határon túli magyar tudományosság feltérképezése és fejlesztése nemcsak az adott magyar kisebbség szempontjából fontos, hanem a sokszor hangoztatott összehasonlítás elérése és érvényesítése miatt is lényeges. A komparatív szemlélet és értelmezés mutathat rá, hogy a „szétszaggatottságból” nemcsak mindig hátrány, hanem előny is származhat. Éppen azért, mert a hungarológia komplex értelmezése érdekében a határon túli szakembereknek olyan kutatásokat is végezniük, amelyek segíthetik az egyetemes magyar tudományosság kiteljesedését, mind a regionális feladatok optimális ellátásában, mind pedig a másokkal való összehasonlítás szempontjainak reálissá tételében. Mindez, mint szakosított tevékenység hozzájárul a magyarságról kialakított kép pozitív előjelű formálásához és népszerűsítéséhez. Az európai egységesülés távlatából, továbbá a hungarológia stratégiája szempontjából is relevánsnak számít, hogy a kisebbségi magyar nemzetrészek önszemlélete és önszerveződése hogyan alakul a jövőben. Az elemzések és felismerések nem elégedhetnek meg azzal, hogy csupán  megállapítsák, miként jutott kisebbségi helyzetbe a magyarság egy része, mivel a cél – szintén a valós helyzetből kiindulva – a kisebbségek reális önismeretre  való buzdításának és  nevelésének elérése,  továbbá az önrendelkezésen alapuló kisebbségi életstratégia megteremtése lehet.

Ehhez pedig az kell, hogy:

– a kisebbségi magyarság a  kultúrák egymás mellett élésének és kölcsönhatásának „megtartó példáit” kutassa és tanulmányozza intenzíven, annak érdekében, hogy – az eredményeket felhasználva –  az analóg helyzetet túlélt európai kis népek  (nemzetrészek) működő önszerveződési modelljeit  elsajátíthassa. Azzal a meggyőződéssel és céllal, hogy a magyar kisebbségi szellemi élet korszerű formáit perspektivikusan ki lehessen dolgozni a Kárpát-medencében, hogy az európai megújulás „korparancsának” ne vethessenek gátat a trianoni döntés következményeként létrejött korlátok;

– a közéleti tettekben az eddigieknél tágabb összefüggésrendszerben szükséges gondolkodni és az európai integráció biztosította  lehetőségek között új, komplex viszonyulási rendszert kell kialakítani az élet minden területén, így a társadalom- és gazdaságszervezésben, a tudományban, az irodalmi életben és a művelődésben egyaránt;

– az egyén és a kisebbségi nemzeti közösség identitásának megerősödésében biztosítva legyen a meghatározó szereppel  bíró anyanyelvi nevelés és gyakorlás minden művelődési szinten. Ez a feltétel azonban alapvetően több dologhoz kapcsolódik, mivel a kisebbségi (nemzeti) identitás őrzéséhez/megőrzéséhez  „intézmények” kellenek, tehát a család, az iskola, az egyház, a népi hagyományokat őrző csoportok, a média (televízió, újság) és az érdekvédő politikai párt/pártok. Ha ezek az „intézmények” hiányoznak, az önazonosság  megőrzése kisebbségi kontextusban nagyon nehéz, vagy éppen lehetetlen;

– a kisebbségi magyarságoknak minden nehézség ellenére tudatosítaniuk szükséges a korszellem megváltozásának egyik legfontosabb stratégiai célját, miszerint az új kialakult helyzetben a követendő távlati eszmény a nyelvileg, a kulturális hagyományok szintjén és történelmileg értelmezett kulturális nemzet összehangolása és fokozatos „újjáteremtése” lehet.

Ennek a folyamatnak lehet megfelelő működése esetén a Hungarológiai Központ.